2016. november 25., péntek

Orbán mozgatja a szálakat az ellenzéki pártoknál is?

Orbán hatalmának záloga a pénz.


A jelenlegi hatalom gátlástalan tolvajlásában rejlő lehetőségeket látható módon több párt „elitje” is felismerte. Úgy kínálgatják a vezetők saját pártjukat, mint piaci kofák a krumplit. Persze nem ingyen. Ennek oka egyszerű. Ők a háttérben kiszolgálják Orbán igényeit, megkapják az asztalról lehullott morzsákat, ha pedig baj lesz a fosztogatásból, ők mossák kezeiket, hisz Orbán vezeti az országot.

Így van ez az MSZP-vel is, ahol a párton belüli morgolódás oka az, hogy a tagság rájött, az orruknál fogva vezetgeti őket a Molnár-Lendvai-Mesterházy-Puch nevével fémjelzett „elit”. Sokan átlátják már, hogy a minden hájjal megkent elnöknek és az ún. háttérembereknek kizárólagos célja a listára kerülés és a megrendelés teljesítése, az MSZP elsorvasztása és Gyurcsány kezére játszása. Ez Orbán érdekeivel is egyezik, mely akkor vált világossá, mikor magához rendelte Molnár Gyulát és 35 percen keresztül tárgyaltak a jövőről. Vagyis Orbán célja a hatalom megtartása és a két párt rendszer létrehozása. Ezzel nem csak a demokrácia látszata marad meg, hanem biztosított lesz a választási győzelem is, hiszen Gyurcsány vörös posztó a jobboldaliak szemében, így a választás irányítása nehézségek nélkül tud majd működni. Tévedés ne essék, mindezt konkrét tények támasztják alá. Mára az MSZP-nek vagyona nincs (széthordta az „elit”) csak romok és milliárdos tartozás. A háttéremberek az elmúlt években mindent megtett annak érdekében, hogy a párt működése ellehetetlenüljön, politikája elsekélyesedjen, sikerük zálogául pedig benyomták felszámoló biztosnak Molnár Gyulát.

A többi, tagsággal-helyi szervezettel nem rendelkező (vagyis nem létező) ún. médiapárttal nem kell számolniuk, hisz támogatottságuk valódi számokban nem mérhető, így a bejutási küszöb megugrása kétséges számukra. A Jobbikkal sem kell már Orbánnak foglalkoznia. Miután elbábozták a Simicska Orbán melodrámát (hihetővé téve az ellentétet) Simicska - a Fidesz Puch Lászlója - rögtön felkarolta a Jobbikot. Ismerve a Jobbik zűrös pénzügyeit Vona azonnal bólintott a rizikómentes bevételszerzésre és szakítva a szélsőségekkel olyan elnökséget választott maga köré akik jelentősen befolyásolhatók, így a Jobbiknál is csalódott választók, becsapott párttagok maradtak hátra.

Ilyen felhang mellett jönnek a választások 2018-ban úgy, hogy nincs semmilyen alternatíva, amire a választó jó szívvel, bizalommal szavazhatna. Mert a választó sem ostoba, pontosan látja mi folyik a színfalak mögött. Azt is látják, hogy a fentebb említett pártokban vannak olyan országos, vagy helyi politikusok, akiknek kezéhez nem tapad semmi, ám a jelenlegi helyzetben nevük, becsületük, munkájuk csak folyamatosan amortizálódik, míg a választók bizalma irántuk is teljesen elveszik majd. Pedig ha ezek az emberek összefognának, valóban az ország érdekeit képviselnék.

Elszomorító a helyzet, de mégsem reménytelen, mert ezek a választók számára a hiteles politikusok mégis csak léteznek. A kérdés csak az, hogy mikor ismerik fel végre, ha elcsökevényesedett pártjaikból kiválva összefognak az ország érdekében, akkor egy új, eddig még ismeretlen politikai kultúrát, politikai érát tudnak meghonosítani, olyat amely valódi választói érdekképviseletet jelent.

Magyarország csak ebben az esetben fog győzni a 2018-as választáson, egyéb esetben továbbra is a keselyűk martaléka lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése