2017. december 12., kedd

Mit lehet kezdeni egy olyan országgal, amelyik mindig a múltjára büszke, a jelenével meg nem mer szembenézni?


Már a mosógépet sem merem beindítani, mert félek, hogy a kifolyó csövéből üknagymamám fog előjönni egy mosóteknővel a kezében. A hasonlat butának vagy akár elképzelhetetlennek tűnik, de a bugyrom már annyira tele van az ország primitíven előadott múltjával, hogy a hányás ingere lassan erősebb lesz, mint a nyelésé!

A múltból megtudom, hogy Csurka és Torgyán nem volt ügynök, csak áldozat, az Antal József, Boross Péter által fémjelzett politikai kurzus áldozatai. A cselekvő megszégyenítőknek sem bátorságuk sem emberségük nem volt arra, hogy ezt a két embert méltóságban hagyják eltávozni az örök vadászmezőkre.

Csak mellékesen, Boros Péter belügyminiszter korában ki nem mondta a titkársága előtt Orbán nevét, csak egyszerűen, a fiamnak hívta.

Felvetődik a kérdés, hogy kik voltak azok, nem név szerint, hanem emberként, akik a rendszerváltás szabadságát, a politikai szenny szétfröcskölésére használták?

Bizonyára tudni lehet, kik őrizték és kik másították meg a dokumentumokat, vagy kik szervezték mögé a médiát, kik állították fel a folyamatosan jelenlévő és működő hazugsággyárakat.
Kiknek volt érdeke az, hogy a Turul madarak sűrű repülése lassan lehetetlenné teszi a szabad légiközlekedést az ország légterében. Az ősmagyarok Jézust magába olvasztó és őt elmagyarosító hülyeségei, kézen fogva a rovásírással, az össznemzeti butaság szimbólumává váltak.
A legszebb példák, István rendi társadalmának összekeverése a mával, a déli harangszó magyarosítása, az osztrákok sógorosítása, a labancok osztrákosítása, a Pákozdi-csata folyamatos beemelése a nemzeti emlékezetbe, a Don-kanyar szerencsétlen áldozatainak elfelejtése, a tisztikar és Horthy mosdatása, a holokauszt tragédiájának relativizálása, Rákosi elhallgatása, 56 folyamatos újraértelmezése, a tevékeny szereplők jelentős hányadának mellőzése, a Kádár korszak hiteltelen interpretálása, a napi politikai célnak megfelelően.

Miért is van erre szükség?

Mert a baj nagyobb, mint gondolnánk, a korrupció ha folyadék lenne, már nem látszana az ország, folyamatosan nő az államadóság, a devizahitelesek tömegesen elszegényedtek el, kiestek a középosztályból, a vidéket megeszi a szegénység, a jövőtlenségből is eredő kilátástalanság, a családi vagyonok teljes elértéktelenedése, a társadalmi csoportok közötti átjárhatóság megszűnése, az esélytelenség, a földtulajdon városiak kezébe kerülése, a föld hasznának a településről való elvitele, a munkanélküliség és munkátlanság, a hazudozás, kiskirálykodás általánossá válása, sok helyen a polgármesterek basáskodása…

A fel és fel nem soroltak eltakarása a cél, a múlttal lefedni a jövőt, a valamiért semmit adni, ez a regula, aki együttműködik és vagyona van, az isten, és a helyben élő helytartó után következik.
A stadionban együtt tudna ordítani a gazdag és a szegény, akkor, ha az utóbbi meg tudná venni a jegyét, nem beszélve arról a csekélységről, hogy nincs is miért bemenni.

Az egyházak eddig is megáldottak minden fegyvert évszázadokon keresztül, ma is áldásukat adják mindenre, amire a hatalom kér tőlük. Meg is érkezik a fizetség, felzúg a Mi Atyánk az iskolákban, reverendában és palástban jár az igazság, még ha adott esetben az ára, gazság!

Ehhez kell a múlt! Valamint a nemzeti butaság!



2017. december 1., péntek

Nevetségessé teszi Orbánt és a kormányt Soros!

Soros azt sugallta, a Hírtv-ben, hogy Orbán, Tiborcz, Mészáros, Garancsi, Rogán, gyűlölt földönfutó lesz!

Soros egyetlen bűne a magyarokkal szemben, hogy Orbánt a hatalomhoz segítette! Az ellene megfogalmazott vádakat a néhai Finkelstein, Rogán és Habony eszelték ki, és Orbán a legvadabb és legbrutálisabb módszerekkel hajtja végre!

Megszólalt a Hír tv-ben maga a kormány ördöge, Soros György, emberi hangon, érthetően mondta el, hogy ő nem változott, igazából Orbánnak vele szemben nincs eszköze, valójában Orbán egy maffiózó, akit sajnos ő is támogatott abban, hogy hatalomra kerüljön.


Igazi megbánás és szánalom volt hangjában, mindez a félrevezetett magyar néppel szemben, hiszen ezt az Orbán nevű maffiózót, részben ő szabadított az országra.

A kormány propaganda dübörög az országban, receptje végtelen egyszerű, végy egy távoli embert, akiről sokan hallottak, de nincs köze a mindennapi élethez, töltsd fel hamis adatokkal, próféciákkal, mondatokkal és cselekedetekkel, ezt öntsd le egy kis vidéki antiszemitizmussal, és mű bevetésre kész. Azonban az aljasság ott kezdődik, hogy az egész kampányt, az adófizetők pénzéből, az adófizetők érdeke ellen teszik, úgy, hogy az egész társadalomban félelmet keltenek egy, a valóságban az országot sosem fenyegető, összefoglaló nevén migránsok ellen!

Nem féltem a demokráciát és nem is fanyalgok miatta, mert a mai informatikával ezer módon átszőtt világban Európa közepén, hatalmat lehet szerezni hazugsággal, félrevezetéssel, de ezt büntetlenül megúszni képtelenség!

A kárt minden értelemben a nép fogja elszenvedni a kormány idegenellenes ámokfutásáért, mert egy végtelenül megosztott, lebutított társadalom lesz a végeredmény, tele alaptalan idegengyűlölettel, antiszemitizmussal, nacionalizmussal fűszerezve.

2017. november 27., hétfő

Valaki tegyen már rendet ebben az ellenzéki kuplerájban!

Elnézést kell kérnem minden kupleráj tulajdonostól, mert a cím egy régi szóláson alapszik, de a valóság más.

A barátom barátnője ott dolgozik és szerinte ott rend van, mi több tisztaság, és az „alkalmazottak” tudják, hogy ők kurvák. Lendvai Ildikó néni a minap dörgedelmesen kijelentette, hogy a jobbikkal soha, miközben a társadalom politika szerkezetével foglalkozó tanulmányok szerint, a szélsőséges társadalmi csoportok a Fideszben vannak nagyobb arányban, mint a Jobbikban.
A Fideszválasztók a 10-s skáláján erősebben jobboldaliak, mint a Jobbik szavazói.

Egyszerűen nem értem, hogy az országban folyó a Fidesz által tudatosan sugalmazott antiszemita és álkeresztényi értékekre épülő kampány közben, Lendvai Ildikó miért a Jobbikot támadja, miért nem a Fidesz radikalizálódására mutat rá? 

A Jobbikot, vagy a Fideszt kellene leváltani? El tudja e, vagy el akarja e küldeni a demokratikus ellenzék egyedül Orbánt?

A Fidesz, cselekvő módon antiszemita, idegengyűlölő, kirekesztő, verbálisan az Európai Unió ellenfele, ellensége a kormány, gyakorló nacionalista, aközben a Jobbik szelídül, az MSZP idős volt vezetőinél viszont előjönnek a politikai szenilitás első jelei, valamint a változtatás és változás képtelenség. Összességében ezzel a problémával nem is kellene foglalkozni, mert az idő megoldaná, azonban az MSZP volt vezetőinek korfája egybeesik a párt szavazóinak korfájával, ezért a generációs bizalom és hatás nagyobb, mint ez normál esetben előfordulhatna.

El kellene dönteni, a célt, ellenzékben maradni, vagy a kormányt elküldeni, ez a döntés. A magyar társadalom többsége már döntött, ők változást szeretnének, a Fidesz már régen döntött, ők maradni szeretnének, a demokratikus ellenzék döntése egyenlőre az, hogy még nem döntött. Azonban ez kevés lesz ahhoz, hogy minimum megismételjék a 2014-s választás eredményét!

Alacsony választási részvétel esetén, a fanatizált Fidesz hívők egyszerűen megteremthetik Orbán újabb 2/3-t. Ez lesz az a pillanat, amikor a mai magát demokratikusnak nevező ellenzék a történelem süllyesztőjébe kerülhet, és Orbán leválthatóságának álmából, a brutális ébredés lesz.

2017. november 20., hétfő

Bajban Molnár Gyula és Mesterházy Attila, mert Gyurcsánynak csak az árulás kellett, a következményekből nem kér!

Az eddig háromfős DK-val tárgyaló delegációt kibővítette az MSZP vezetése újabb két fővel, hogy létrejöjjön a megállapodás, írja a Magyar Nemzet. 

Információnk szerint a felkérést Tóbiás József a párt előző elnöke nem fogadta el, ezért a delegáció csak egy fővel Mesterházy Attilával bővült. Véleményem szerint a mai helyzetben akár a párt összes tagja része lehetne a delegációnak, mert a DK-t és elsősorban Gyurcsányt nem fontos a delegáció darabszáma, sem a nevek, mivel az érdekeik már messze túl vannak a pártot eláruló, és az MSZP-t, tálcán Gyurcsánynak felkínáló Molnár Gyula, Kunhalmi Ágnes, Mesterházy Attila érdekein.  

A Botkával történt leszámolás után megszűnt a közös érdek! A párt további gyengítése elsősorban a DK és Mesterházy érdeke, aki ez által előre akarja hozni a Molnár Gyula elleni támadást, előkészítendő a leváltását és a helyére lépését.

Az MSZP, Mesterházy és Gyurcsány közös áldozata!

Az világosan látszik, hogy minden lépés megfelel Gyurcsány forgatókönyvének, amelynek az a lényege, hogy a DK legyen a legerősebb ellenzéki párt a demokratikus oldalon, még azon az áron is, hogy Orbán leváltásának esélye teljes mértékben eltűnik.

Az MSZP elnöke és néhány társa, láthatóan megtesz mindent annak érdekében, hogy egyetlen értelmezhető üzenetet se küldjön azoknak a választói csoportoknak, amelyeknek a szavazataira számíthatna.

Azt hiszik, hogy a szűk, de agresszív média és a választócsoportok elvárásának meg tudnak felelni az összefogásosdival, pedig az ország lakóit érdeklő valódi problémákkal kellene foglalkozniuk. A „fizetésemelés”, és a „fizessenek a gazdagok” óta egyetlen gondolat sem tört fel az MSZP környezetéből, a DK is csak a határon túliak szavazati jogával kapcsolatos, az egész magyar társadalmat megosztó és aljas megnyilatkozással tudott előrukkolni.

Amennyiben ez a koncepciótlan és gondolattalan összefogás program nem ér véget rövid időn belül, akkor ez azt eredményezheti, hogy Orbán Viktor áprilisban földindulásszerű győzelmet arathat.

2017. november 2., csütörtök

Az MSZP az árulás taknyán csúszik be a végzetbe!

Molnár Gyula, Kunhalmi Ágnes és Mesterházy Attila gőzerővel készíti elő az MSZP és DK egybeolvadását!

Az MSZP maradék önvédelmi képességének felszámolásán dolgozik Molnár Gyula, Kunhalmi Ágnes és Mesterházy Attila, hogy előkészítse az MSZP és a DK pártegyesítését. Ez a lépés pontosan megfelel Gyurcsány pártprogramjának, amely szerint a 2018-s választás után az ellenzék vezető pártjává és a demokratikusnak nevezett ellenzéki frakció vezetőjévé kíván válni.

Az MSZP nevezett vezetői ezt készítik elő az egyéni kerületek elosztásával, a koordinált indulás kidolgozásával. Mivel nekik az MSZP-hez valódi ideológiai kötődésük nincsen, ezért csak és kizárólag arra koncentrálnak, hogy személyük és néhány patronáltjuk akár a párt országos listáján, akár a koordinált egyéni választó kerületekben megfelelő helyre kerüljenek.

Azonban a három vezető sem egységes, mert Molnár Gyula és Kunhalmi Ágnes a DK iránt minden szempontból elkötelezett, Mesterházy azonban arra játszik, hogy a közös tevékenységük során Molnár Gyula meggyengüljön és ő visszajöhessen a maradék párt elnökének, úgy, hogy az utolsó pillanatban a pártegyesítés előtt az MSZP-ben pártszakadást hajt végre.

Botka jól érzékelte, hogy árulók vannak a pártban csak azt nem, hogy hol és kik! A pártot nem a Fidesznek adták el, mert nem is venné meg, mivel nincs olyan eleme, ami nekik értéket jelentene. A pártot a DK-nak árulták el és nem is pénzért, hanem egyszerűen kicsinyes személyes boldogulásért.

Az egész folyamat egyedüli vesztese maga az MSZP lesz, mert a 18-s kampányban Gyurcsány elveszi az identitását, valamint a pártot túlköltekeztetik, így annak ténylegesen nem nagyon látszik a gazdasági lehetősége, hogy az MSZP talpon maradjon, ha ez a politika folytatódik, azonban Mesterházy még a romokban is lát esélyt magának és néhány hívőjének. A kár már beállt, a folyamatot beindították, a kérdés csak az, lesz e néhány ideológiailag elkötelezett és cselekvőképes ember ,aki ezt meg tudja akadályozni.

Ha nem akkor jó volt veled MSZP, kár érted, különösen azért kár, mert a kimúláshoz vezető úton nem harcban mész végig, hanem az árulás taknyán csúszol be!

2017. október 31., kedd

Viktor! Nyugodj meg, neked már örökre ennyi!

Vergődik az ellenzék, gátlástalanul járatja le a DK az MSZP-t, a Botkát kiiktató Gréczy Zsolt egyenes adásban buktatatja meg immár a második MSZP-s miniszterelnök jelöltet, az MSZP egyik vezetőjét.

A feladat végrehajtás alatt van, a kérdés csak az, ki adja a megbízást, kiszabja meg, hogy hol a határ? Valami ócska játék, vagy tudatos bosszúállás, vagy csak egyszerűen a jelenlegi hatalom bebetonozása? Kérdés nincs, mert minden nap mást lehetne kérdezni, oly értelmetlenül és céltalanul, hogy az már fáj.

Az MSZP elnöke oly mértékben teljesít a DK elnökének, hogy az már a Fidesznek is árt!

A Viktor ezt már nem akarhatja, hiszen neki erős, értelmes, de kisebbségben lévő ellenzék kell, mert csak így tudja kézben tartani a saját pénzre éhes siserahadát.

Van egy hatalom, amely talán már magától is szabadulna, fogva tartja az országot, eszközöket nem válogatva nyomasztó gazdagságra tett szert, amely gazdagság már önmagában is kockázatot rejt. A köz tulajdonát sosem vitték még el ily' mértékben, ennyi ember, szervezet, szeme láttára, és ennek ellenére még mindig egzisztálnak, és vélhetően fognak is.

Mi a titok?

Olyan pofon egyszerűnek tűnik, ha lecsupaszítjuk a rendszert, hogy már hihetetlen. Az élet nem ilyen, amilyennek látjuk, nem így osztja a lapokat, akkor vajon mi van, vagy vajon ki van, és ha van miért?

Bármennyire is töröm a fejem, csak három dolog jut eszembe, a hatalomgyakorlók tehetsége és az ellenzék tehetségtelensége, vagy az árulás.

Botka jó helyen kereste az árulást, az MSZP vezetésében, de nem jó embert talált meg, mert akit megtalált, annak nem volt érdeke a párt gyengülése, hiszen akkor ő is gyengült.
Az érdek az elnöknél és annál van, aki elnök akar lenni! Ők akarják Gyurcsányt, a közös listát, a két párt egyesülését!

A szavazók meg eldöntik, hogy ebből mire van szükség!

2017. október 27., péntek

Miért inkább Orbán, mint Gyurcsány?

Az igaznak tűnik, hogy Orbán leváltásával az ország majd 70% egyetért, de az is igaz, hogy ez a 70% nem kér a DK, MSZP, Gyurcsány, Molnár politikából!

Miért is kérne?

Az egykulcsos adó a pénzeseknél, pénzt hagyott, a pénzesek jelentős nyugdíj befizetéseket tehetnek, felső plafon nélkül, erősödött a nemzeti öntudat, a határon túliak sosem voltak ennyire kiszolgálva. Aki járja az országot rengeteg mozgó toronydarut lát, épül az ország. Megindult a bérek emelkedése, a munkába járás új buszokon, vonatokon történik, gombamód szaporodnak a P+R parkolók, kulturált körülményeket biztosítva a munkába járóknak. Oscar-díjas film készült állami támogatással, a Művészeti Akadémia hatalmas nyugdíj kiegészítéseket ad, épül az állatkert, a Városliget, új múzeumok, kiállítóterek készülnek. Az egyetemekről levették a PPP programok gazdasági terheit, szaporodnak a kollégiumok, új oktatási terek. Az ország kerítéssel körülvéve, nyugodtan aludhatunk, járhatjuk a világot, mi kellene még, hiszen úgy lehetsz egészséges, ahogy akarsz, vagy, ahogy tudsz, ha az iskola nem megfelelően tanítja, a gyerekedhez magántanárt fogadhatsz, nem kötelező az újságok megvétele a televízióban is azt a csatornát nézheted amelyikhez kedved van. Az internet szabadsága téged is szabaddá tesz!

Ehhez Gyurcsány mit tenne hozzá? Hazudná az egészségügyet! A kórházakat ő akarta eladni, bezáratta a Pszichiátriai Intézetet, a Szabolcs utcai kórházat, vidéki kórházakat, széfet adott műszer helyet! Jönne a megszigorítás, az adók emelése a pénzed átvándorolna az államtól a bankárok zsebébe, a gázszerelő helyett jönne egy másik gusztustalan majom, a többkulcsos adórendszerrel, rendesen lefosztanának, a stadionok kigazosodnának, a sportklubok bezárnának, nem lennének világversenyek, és Putyinnak sem lenne kedves embere. Paks így is úgyis megépülne, csak mások próbálnák ellopni azt amit, ellehet. Hallgathatnánk, hogy ellehet menni az országból, meg az öregedő feleségekkel kapcsolatos hím soviniszta dumákat, lenne néhány bejelentés, hogy ki a meleg és ki nem, az egyházak meg elesnének az extra iskolatámogatástól, tehát azonnal belépne a Gyurcsányi káosz!

Jöhetne az újabb nyócévezés! Gréczy Zsolt bearanyozná az egünket, minden mező zöldebb lenne, csak a kórházak rekonstrukciója állna le, s közben ugyan annyian halnának meg fertőzésben!

Hát ennél még Orbán is jobb pedig hányingerem van, ahányszor látom, azonban Gyurcsánytól hánynom is kell, ugyan úgy mint a kedves népnek!

Gyurcsány, Marton László stílusban bánt el az MSZP-vel!

Molnár Gyula, Kunhalmi Ágnes, Mesterházy Attila, akik részesei a folyamatnak, az MSZP felszámolóivá váltak!

Az MSZP vezetése mocskos módon kiárusította a pártot Gyurcsánynak! A nyerhető helyek elosztása 50-50%! Gyurcsány ugyan nem tudott kilépni a hagyományos 70-30%-ból, mert ez lett az arány globálisan az egyéni képviselőkről, a 70-30 látszólag méltányos döntés!

Azonban ha a nyerhető helyek arányát vizsgáljuk, akkor az arány 50-50% különösen túl súlyozva Budapesttel.

A megállapodás azt jelenti, hogy az MSZP vezetése gyakorlatilag eladta a pártot Budapesten és megágyazott Gyurcsány ellenzéki hatalomátvételének, ezzel együtt minimum nyolc évre, Orbán vagy a Fidesz hatalomban maradásának.

Az MSZP mostani morális és gazdasági állapotának felelőse Gyurcsány Ferenc, aki maga mondta el, hogy folyamatosan megtévesztette az ország teljes lakosságát, a balos és liberális választókkal együtt!

A beállt következmények elsöpörték az SZDSZ-t, és térdre kényszerítették az MSZP-t.

A már térden lévő MSZP megalázása, Marton László módszerével történt, a különbség csak annyi, hogy ez nem molesztálás, hanem vágy volt az MSZP vezetői részéről!

2017. október 24., kedd

Gyurcsány az ünneppel megkezdte az MSZP ledarálását!

Az MSZP az LMP és a DK kivételével az összes kispárt a történelem selejtje!
A rendszerváltás emblematikus ünnepén, október 23-n nem az elmondott beszédek jelentették az ünnep üzenetét, hanem az ünnepi eseményeken jelenlévők összetétele, elszántsága.

Az egyértelműen látszik, hogy a magyar társadalomnak elege van a most kialakult politikai helyzetből és erről a lábával szavazott.

A demokratikus ellenzék szimpatizánsai meg sem mozdultak, a kormány hívei és megfizetett tapsolói pedig hajlandóak voltak buszra szállni, hogy legalább a tömeg imitációját előadják.
Az ellenzék szerint forradalmi helyzet alakult ki, a forradalom nem ismeri a meteorológiát, 1848 március 15-n hideg szeles esős nap volt, a tömegek elmentek a forradalom eseményeire. Petőfi sem mondta vissza a fellépést a Nemzeti Múzeum előtt.

Az látható, hogy a magyar társadalom 70% nem kér Orbán kormányzásából, viszont ennek a 70%-nak az akaratát felfogó, befogadó és érvényesítő párt, vagy szövetség a magyar politikai palettán nem létezik.

A valóságban az ellenzéki térfélen három, szervezettel és szellemi kapacitással rendelkező politikai párt van jelen, az MSZP, az LMP és a DK, a többi a politika történet selejtje és része lesz a történelem szemetének.
Gyurcsány fellépése volt az egyetlen az ellenzék részéről, amely bármilyen vízióval, koncepcióval rendelkezett, ezt akkor is állítom, ha a véleményem az, hogy személye és az alázat hiánya az egyik legnagyobb mételye a magyar politikai közéletnek!

Azonban az látszik, hogy a DK az elkövetkezendő hetekben ledarálja az MSZP-t, ne csak politikai, hanem szervezeti rendszerében is, aminek következtében újra elő áll a 2010, 2014-s helyzet, a Fidesz vélelmezhető 2/3-a. Az ellenzék párt tagozódása lefedhetné a választók politikai igényét, azonban ehhez az kellene, hogy az MSZP valóban baloldali, a DK valóban liberális, az LMP pedig zöld legyen.

Jelenleg egyik politikai pártnak sincs a választó számára értelmezhető és elfogadható politikai karaktere!

Ez adja meg a lehetőséget Gyurcsánynak az MSZP-vel szemben, hogy ledarálja, nem észrevéve azt az egyszerű tényt, hogy ez által ugyan az ellenzék legnagyobb pártja lehet, de nem lesz képes sem rövid, sem középtávon váltópárttá válni.

Az MSZP jelenlegi karakter és tudás nélküli vezetése örül annak, hogy összefogást teremtett, miközben ezzel nem tett mást, mint elindította a terminális fázis idő programját.
Érdektelen és megbocsájthatatlan kampányidőszak elé nézünk, a választás egyetlen vesztese a magyar társadalom lesz!
Karcos Harcos

2017. október 23., hétfő

Kunhalmi Ágnes a hülyeségben verhetetlen!

Én leszek az utolsó, aki Orbán rendszere mellett kiáll, de abban az első, hogy az ellenzéki értelmetlenséget leleplezze!

Nem elég, hogy a megjött eső elmosta a maradék vágyat az ellenzéki demonstrációhoz, a magát demokratikus ellenzéknek nevező csoportosulás sejtgyűlés tartott Nagy Imre háza előtt. Kunhalmi merész húzással történelem hamisításba kezdett és a NER rendszere és a Sztálinizmus között egy általa észlelt párhuzamot vont, vélhetően azzal a szándékkal, hogy ez a Fidesz szavazótáborát mellbe vágja.

Szerinte 1956 harcosai, hősei szomorúak lennének, ha látnák, hogy mivé lett az ország és, hogy ami ellen harcoltak, az van most.
"A Fidesz és a sztálinizmus közötti hasonlóságok:
• korrupció,
• minden tönkretétele,
• lopás,
• elnyomó rezsimet működtetése.
Különbségek:
Az egy külső elnyomás volt, a mostani meg belső, fontos, hogy ez magyar nép számára világos legyen."
- írja az Index

Kedves Ágika, azt öntől megszoktuk már, hogy, vagy és hülyeségeket beszél, röhögcsél, hiányos a tudása, de ez a történelem hamisítás egy nagyon új dolog és vélhetően önt és azt aki írta, mást nem érdekel. Először is azért, mert a Sztálinizmus idején ilyen hülyeséget senki sem mert mondani, azért mert amit mond az így tételesen nem igaz az Orbán rendszerre, az ön párhuzama minimum sértő Sztálin rendszerére! A Sztálin rendszer a maihoz képest nem volt korrupt, a rendszer borzalmas károkat okozott morálisan mentálisan és fizikálisan családoknak egyéneknek, ez vitán feléül áll, és tönkre is tette őket, azonban az iparban teremtett is, a társadalomban valós és értékes mozgásokat indított el, a lopás sem a Sztálinizmus sem a Kádár rendszernek nem volt sajátja! Az elnyomó rezsim Sztálini rendszere azonban semmilyen szinten nem kompatibilis a Fidesz mai rendszerével. A külső elnyomás igaz volt, de ma amikor a választók 50%-a a Fideszre szavazna hülyeség Sztálin rendszerét emlegetni!

Az ön beszéde sokkal inkább hasonlít egy társadalmat nem ismerő politikus fellengzős vergődésére, aki akkorát akar mondani, hogy legalább egy újságban megjelenjenek a szavai.

2017. október 19., csütörtök

Az MSZP bedőlt a DK-nak, mint Mata Hari Vlagyimir Maszlovnak

Gréczy nem tisztázva magát perrel fenyegetett, az MSZP vezetése besz@rt és kirúgott egy embert!

Molnár Gyula sosem látott bravúrt hajtott végre, kiállt a gazdája, Gyurcsány érdeke mellett. Nem számít hogy az MSZP egy régi tagja látta Gréczyt, az sem számított, hogy Gréczy Szekszárdon volt, vagy nem, az sem számít, hogy az MSZP-tag szerint Fidesz vezetőkkel tárgyalt vagy csak beszélt, egy számít, hogy mint egy igazi magyar vizsla, Molnár egy füttyre ugrott. Az már csak egy rendszerbeli kérdés, hogy Molnár Gyula jóváhagyása nélkül kimehet-e egy ilyen sajtóközlemény. A borsodi pletykák szerint Molnár jóváhagyta a közleményt.
Amennyiben a fent leírtaknak köze van az igazsághoz, akkor következő kérdések tehetők fel:
  • Valóban volt-e Gréczy Szekszárdon?
  • Valóban találkozott-e a helyi Fidesz befolyásos embereivel?
  • Ha találkoztak, akkor tárgyaltak vagy csak egyszerűen beszéltek?
  • Valóban látta Molnár Gyula a sajtóközleményt?
  • Valóban nem érdekli az MSZP vezetését, hogy mi történt?
Az egész egy nevetségesen egyszerű ügy is lehetne, azonban Gréczy bírósággal fenyegetett, a bíróság lekérhette volna, hogy Greczy telefonja a cellainformáció alapján jár-e Szekszárdon. Vajon ezt előzte meg Molnár Gyurcsány parancsára?

2017. október 12., csütörtök

Mondjon le az árulás, a felelőtlenség és tehetségtelenség jelképe, Molnár Gyula MSZP elnök!

Amikor Botka lemondott azt gondoltam, lemond Molnár Gyula MSZP elnök is, hiszen a demokratikus játékszabályok ezt diktálták volna.
Molnár Gyula, mára már mélyebbre ment, mint az SZDSZ-t felszámoló Retkes Attila, hiszen Retkes egy tönkre ment pártot zárt be, számolt fel, azonban Molnár Gyula egy működő pártot tesz tönkre és kényszerít bele egy másik párttal történő felelőtlen együttműködésbe.

Retkes csak jelkép volt, Molnár Gyula azonban áruló!

Az MSZP kongresszusa, 292 küldöttjéből 280-n Botkára szavaztak ez 95,89 %, megszavazták a felvázolt programját.
Ezzel szemben Molnár Gyula Tarjáni Péterrel összefogva a kezdetektől azon dolgozott, hogy Botka Lászlót megbuktassa! Arra sem volt képes, hogy ezt titkolja.

Molnár Gyula:

  • nem hajtotta végre az MSZP Kongresszus döntését
  • hagyta és támogatta Kunhalmi Ágnes a kongresszus döntésével ellentétes, Botka buktatását célzó, politikai mozgását
  • titkos tárgyalásokat folytatott más párt vezetésével, Botka megbuktatásáról
  • a kongresszus döntése ellen cselekedve háttértárgyalásokat fojtatott, új jelölt keresése érdekében
  • szövetkezett Botka László megbuktatására, párton kívüli erőkkel és a párttól eltérő nézeteket vallókkal
  • az MSZP ugyan szűkös anyagi lehetőségeiből nem bocsájtott semmit Botka rendelkezésére

Az elképzelhetetlen, hogy az ország legsikeresebb baloldali polgármesterének tudatos politikai kivégzésének, a pártban ne legyen személyi következménye!

Az MSZP váltópárti jellegének utolsó koporsószegét Molnár Gyula azzal veri be, hogy az új helyzetben át adja más pártnak vagy pártoknak a miniszterelnök jelelölés lehetőségét.
Molnár Gyula, tudatosan próbál félrevezetni 800 000 – 1 000 000 millió szavazót, Botka buktatásának valódi okának elhallgatásával.
Molnár Gyula oly mértékben lejáratódott és bekoszolódott, hogy ki kell vonulnia, el kell tűnnie a közéletből!

A közelgő kongresszusnak elnököt kell választani, rendezni a párt belső helyzetét és csak utána lehet más pártokkal és civilekkel tárgyalni a jövőről és a parlamenti listáról.

Ma az MSZP megmaradt elitje megpróbál minél hamarabb bemenekülni egy kongresszus által jóváhagyott listába, nem a megoldást, hanem a kisstílű magánéleti megoldást keresve.

Nem lehet, hogy a párt sorsa, néhány politikus magánéleti problémájává alakuljon!

2017. szeptember 13., szerda

Egy DK-s kopaszthatta meg az MSZP kasszáját

Gyurcsány környezetének közelében landolhattak lobbipénzek


Oláh Lajos testvére 2016-ban lett 75 százalékos tulajdonosa annak a svájci cégnek, amihez a Gyurcsány-korszak lobbitevékenységének pénzei kerülhettek. - Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Lobbipénzeket, titokzatos párttámogatásokat és a befolyt nyereséget „nyelhette el" 2011 előtt az a svájci-angol „offshore" cég, amelynek többségi tulajdonosa 2016 januárja óta Oláh Lajos DK-s országgyűlési képviselő testvére. A PestiSrácok.hu forrásai szerint alappal feltételezhető, hogy Oláh Alekszandr László csupán stróman, és rajta keresztül valójában politikus bátyja irányíthatja a társaságot, aki nem mellékesen Gyurcsány Ferenc hűséges embere. Azé a Gyurcsány Ferencé, aki 2013-ban arról beszélt, „jobb, ha nem tudjuk", milyen forrásokból érkezett a pénz a szocialista párthoz.

Oláh végigküzdötte Gyurcsánnyal az MSZP kifosztásának és elárulásának időszakát, majd a 2011-es pártszakadáskor, csöppnyi gondolkodás után követte a bukott miniszterelnököt, és belépett a DK-ba. Oláh Lajosnak hivatalosan nincsenek céges érdekeltségei, nem él látványosan fényűző életet, vagyonnyilatkozatában látszólag nincs semmi érdemleges. Ugyanakkor 2016 januárja óta öccse, Oláh Alekszandr László a vezetője egy svájci-angol hátterű adóoptimalizáló (a köznyelvben némileg pontatlanul „offshore"-ként is emlegetett) cégnek, a Cheeragon Ltd.-nek - derült ki a Pestisrácok összeállításából.

Adóoptimalizálás

A Cheeragon Ltd.-t 2008-ban hozták létre adóoptimalizálásban utazó svájci „szakemberek". A társaságnak akkoriban – tehát 2008-tól, még a Gyurcsány-érában –szerepe lehetett a párt pénzügyi manővereiben,energetikai szektorhoz köthető ügyletekben. A cég igazgatóját akkoriban Valentik Csabának hívták. Valentik ismert „adóoptimalizáló szakember", akiről a Heti Válasz  azt írta: „egész vállalatcsoportot működtet Svájcban, hogy kedvében járjon a világ vagyonrejtegetőinek, adótervezési tanácsokat adjon nekik".
Oláh Lajos testvére 2016-ban lett 75 százalékos tulajdonosa annak a svájci cégnek, amihez a Gyurcsány-korszak lobbitevékenységének pénzei kerülhettek.
A Fidesz 2010-es hatalomra kerülése után a svájci-angol cég vegetált – ez szintén azt sejteti, hogy a társaság működése szorosan összekapcsolódott a politikával, és a kormányváltás miatt elapadtak a bevételek. Majd tavaly januárban Oláh Lajos testvérének nevére került, ő aktivizálta a társaságot. Egy a pestisracok.hu birtokába került dokumentum szerint Oláh Alekszandr Lászlóé a Cheeragon több, mint 75 százalékos tulajdonrésze.

Fedőcég?

A portál forrásai fölvetették annak lehetőségét, hogy a Cheeragon Ltd.-hez kerülhettek a Gyurcsány-éra idején nyélbe ütött gazdasági lobbitevékenységek bevételei. Tehát egyfajta fedőcégről lehet szó. Most pedig, a választás közeledtével újra szükség van a cégre, amely alkalmas lehet a Gyurcsány által említett,„jobb, ha nem tudjuk" milyen forrásból érkező titokzatos „támogatások",innen-onnan befolyt bevételek „eltüntetésére".
Oláh Lajosnak a Pesti Srácok kérdéseire azt válaszolta: az MSZP-nek nem volt köze az ügyletekhez. „Ha hazudni akar, akkor nyugodtan leírhatja, hogy pártfinanszírozásokhoz volt köze" – fogalmazott a DK-s országgyűlési képviselő. (origo.hu)

2017. június 9., péntek

Orbán labdarúgása = NEMZETI ALJASSÁG!

Döbbenet! Andorra a magyar labdarúgást az elpocsékolt 100 milliárdok sorsára juttatta, a becstelenség sorsára.

A NEMZETI ALJASSÁG, amellyel Orbán az országot kisajátította és a labdarúgást a fekete ingatlan biznisz, a teljesítmény nélküli bérek, gátlástalan sportvezetők szabad-rabló bandájának kezére juttatta! 

Csak azt nem értem, mit keres ezek között az esztelen banditák között Csányi Sándor, akitől minden távolabb áll mint a teljesítmény nélküli bérek kifizetése!

Csányi egyetlen nap alatt többet tett Magyarországért, mint ez a labdarúgó banda Orbánostól, egész életében, hogyan tudja elviselni, hogy ez a Csuti Törpe rángassa, beleégesse ebbe gazdasági, politikai szennybe.

Szörnyű lehet azoknak a tisztességes embereknek, akik a labdarúgással foglalkozva naponta szembenéznek azzal a gátlástalan randalírozással, amit a labdarúgás jelent. Kemény munkát végeznek sokan nap mint nap kisstílű fizetésekért, sport és ifjúságszeretet miatt.

Sportegyesületek százai gazdálkodnak kevesebből, mint amennyit egy-egy ilyen lyukas lábú focigyalázat kap azért, hogy a hazáját lejárassa!

Betegek rohadnak a kórházakban, fertőzést kapnak már a műtő előtt, szegényeket, hagynak áram és élelem nélkül, a hátrányos helyzetűek élnek a legkisebb remény nélkül, de ezek a féllábú töketlenek csak nyelik a pénzt, mint a Panama-csatorna, semmi sem számít csak az, hogy Orbán foci mániája, pénzzel, látvánnyal ki legyen elégítve. 

Mikor lesz vége ennek!

A meccset eldöntő gól:

2017. május 4., csütörtök

Ki fizette a Medián legújabb politikai elemzését?

A Medián az a „kutató intézet”, ahol megfelelő összeg ellenében a kapott eredmények a politikai célnak megfelelően kozmetikáztatható.

A mostani „kutatásuk” eredménye olyan, mintha a Jobbik gazdasági körei finanszírozták volna, hiszen olyan mértékben tér el a többi kutató adataitól, ami már nem magyarázható.

A Medián ilyen viselkedése nem újszerű, 2013-ban simán bemérték Bajnait 14%-ra amivel gyakorlatilag megteremtették az alapját a nem létező pártok összefogására ,az akkor 30% körül álló MSZP-vel. A végeredmény ismert! A mostani mérés lényege, hogy a Jobbikot második erőnek pozícionálja, a DK-t és az LMP-t felhúzza, az MSZP lent tartja, amivel két folyamatot akar erősíteni, az egyik a Jobbik második politikai erővé pozicionálása, a másik egy összefogás-t az MSZP-DK-LMP között, ami gyakorlatilag az MSZP halálát jelentheti 2018 után.

Simicska képességei messze megmutatkoznak a számokban, az ő célja az, hogy bármi áron elérje, hogy a Jobbik egyedül birtokolja a képviselők egyharmadát a parlamentben, akkor ezzel Orbánt alkura tudja kényszeríteni, mind gazdasági, mind pedig politikai ügyekben. A parlament kétosztatúvá válna ezáltal, és ez lenne a vége az így létrejött két párton kívüli politikai erőknek!

A Medián nem finnyás, ő élni szeretne!

2017. május 3., szerda

A butaság mértékegysége az egy Németh, a tízszerese, az egy Stefka!

Van valami báj abban amikor Stefka és Németh Szilárd együtt tart lakossági fórumot, a két nagyszerű emberben van valami közös, amit régen próbáltam megfejteni, talán mára már sikerült, a két embert az 1945 körüli politika és a személyes és csoportos megnyilvánulások bűze lengi körbe
1945. május 26-án a Kis Újság közölte Böszörmény Rákosi Mátyásnak, mint „elvtársnak” írt levelét: „Oda akarok állni sokadmagammal Elvtársam mellé, hogy győzelmesen megvívhassuk a döntő választási harcot, s a felsorakoztatott nép ítélete útján Elvtársam megteremthesse a megváltó, új, szovjet szocialista államot. (…) Leghőbb vágyam, hogy gátlás nélkül odaadhassam magamat és minden hívemet (…) a kizsákmányolt dolgozó tömegek felszabadítása és uralomra jutása érdekében.” http://beszelo.c3.hu/03/06/085ungvary.htm (Böszörmény Zoltán, olykor Böszörményi (1893. január 5. – Németország, 1945 után) újságíró, költő és „hivatásos népvezér” a magyarországi nemzetiszocializmus első tömegbázist kiépítő mozgalmának (Kaszáskeresztes Népmozgalom) vezetője volt.)

A háborút követően az új, kommunista vezetésű Magyarország karhatalmának, az ÁVH-nak a működésében sok egykori nyilas is (gúnynevükön „kisnyilasok”) részt vett, akik egy része önkéntesen, míg más része valamilyen külső „ösztönzés” hatására oda csatlakozott.
Mikor Stefkát és Nézetethet látom, minden esetben a fenti sorok járnak a fejemben. Mindegy, hogy kinek, mindegy, hogy mit, csak nekem jó legyen. Ez a két ember a politikai becstelenség elkövetése során a jó ízlésről nem hallva és nem tudva Stefka egy ponton például ezt mondta:

„Soros Hitlertől tanult. Dolgozott neki.”

Én legyek az utolsó aki Sorost megvédi, nem kért meg rá, nem is lennék képes, de az, hogy ez a két életében teljesítményt felmutatni nem tudó, az állam csöcsén lógó és Orbán segge táján lakó politikai biomassza ilyen kijelentést tegyen illetve a társa ezt szó nélkül hagyja, az már mindent alulír, amit az ember a jó érzésről gondol.

2017. május 1., hétfő

Az elvándorlás oka a Fidesz által megszüntetett piacgazdaság!


A senki által meg nem állapított adat szerint, körülbelül 600 000 magyar él külföldön.

A szám igazából nem nagy, sőt természetes is lehetne, ha a következményei is természetesek volnának. Azonban a magyar munkaerőpiacról szakmák tűntek el úgy, hogy a kormányzat gyakorlatilag fölszámolta a szakmunkás képzést. Ilyen szakma a vasbetonszerelő, a gipszkartonozó, a kőműves, a vízvezeték szerelő, a lakatos, az autószerelő, a szakács, a pincér, a sofőr, az ápolónő, az informatikus, a villamosmérnök, a vegyészmérnök, az orvos, a nem szakmának csak állapotnak számító fiatal, a középkorú, a nyelvet beszélő, a nyugalomra vágyó, az eladósodott, a gazdagodni vágyó és a sor végtelenül folytatható.

Az ambiciózus fiatalok a tanulmányaiktól függően, de a végzettség megszerzése után, azonnal elmennek, minek is maradnának, hiszen Magyarországon megszűnt a piacgazdaság!
Abban a pillanatban, ha valami olyat talál ki valaki, ami pénzt termel, megjelennek a kezek a kassza körül, nem elég az állammal megharcolni, még jönnek a különböző sarcok, a mostani hatalom alsórangú képviselőitől.

Képtelenség egy engedély tisztességes úton beszerezni, mindenhez ismerős kell, ami pénzbe kerül,  mindent átsző a példa nélküli korrupció!

Nem lehetsz független újságíró, nem lehet független TV, újság, rádió, ha jól megy az internetes oldalad, bármikor kaphatsz egy terheléses támadást, bármikor bejöhetnek hozzád és felvilágosíthatnak, hogy te el akartad adni a boltod, a céged, a tevékenységed, az ingatlanod, amit tartaléknak szántál, ha nyomorult vagy akkor betesznek a buszba és kezedbe nyomnak egy táblát, meg 5000 Ft-t, ha csak úgy mész háromezret és éltetheted a fennálló rendet, ha munkát akarsz, akkor eléd teszik a kommentedet, ha ki akarnak rúgni, akkor is ezt teszik.

A haverok és a multik kénye-kedve szerint változtatják a munka törvénykönyvét, hibás lehetsz bármikor bármiért.

Két kézzel ölik a reményt!

Mivel nincs remény, nincs maradás, nincs gyerek az iskolákban, 20 év alatt félmillióval lett kevesebb az általános iskolás, kivégzik a gimnáziumokat, a jól menő egyetemeket, megalázzák a tanárokat, hitelesítőként működtetik a Professzorok Batthyány Körét.

Orbán alatt ott vannak az alvezérek, a Mezőkövesdi Csótány meg a többiek!

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

A CÖF olyan Orbánnak, mint a szerves trágya az almásnak!

Ezt az elvetélt Lomnici csemetét nem tudom mire és hogyan nevelte az apja, de ha a volt főbírónknak csak ennyire tellett, akkor már Handó előtt is bajban voltunk.

Ez a félbevágott szellemi kerti törpe teleböfögi az országot érthetetlennél érthetetlenebb, beteg gondolataival. Azt értem, hogy ezekre és magára a cselekedetre miért van szükség, mert ő is eszköze annak az ellenségképzésnek, amire Orbán politikája épül. Azonban, ha arra gondolunk, hogy az apja az egyik legmagasabb közjogi méltóság volt és a környezetében ezek a bűzös gondolatok ideológiává fejlődhettek a fia fejében, akkor elképzelhető, hogy miről beszélhettek akkor, amikor az asztalnál együtt ültek.

Amennyiben ezek a gyerek gyökerei, akkor apját hogyan lehetett kinevezni egy, a társadalom morálja szempontjából fontos szervezet élére, valamint milyen alapon kapta meg az antirasszista díjat?
Lomnici Zoltán 2010. március 31-én, az akkor alakult Emberi Méltóság Tanácsa nevű nemzetközi civilszervezet elnökeként 2011-ben megkapta a Radnóti Miklós antirasszista díjat.

Tanulmányai alapján egy művelt, világot látott ember rajzolódik ki, akiben meg van a tudás és értés képessége, de megnyilatkozásai alapján közelebb áll Apró Antalhoz, mint a kulturált Európához!

Azonban létezik két másik forgatókönyv is, aminek alapján ő már az Orbán utáni időszakra pozicionálja magát és esélyesként indulhat egy, a Fideszt megújító politikával.

A mocskos száj a bázisnak kell, mert náluk van a szavazat!

A másik, hogy ő is mint a főnöke, az orosz titkosszolgálat foglya, ami azért feltételezhető, mert az általa használt információs oldalak erre utalnak.

A fő üzenetei:

“Át kell világítani azt a 226 EP-képviselőt, akik a DC Leaks által nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint Soros György támogatását élvezik.”
A nevezett DC Leaks az a weboldal, amit az amerikai titkosszolgálat szerint az orosz testvér-szolgálata hozott létre, hogy ott helyezhessék el azokat a kétes hitelességű dokumentumokat, amiket az alkalmazásukban álló hackerek szereztek és adott esetben – ha szükséges volt – fazoníroztak át.

Lomnici amúgy kétkedésének adott hangot azzal a ténnyel szemben is, hogy Soros Györgyöt meghallgatták az általa alapított egyetem ügyében, mert szerinte ez olyan, mintha :
„Cicciolinát kérdeznék erkölcsi kérdésekről. Vagy mintha a tömeggyilkos Anders Breiviket kérdeznék élet és halál dolgairól.”
A fenti gondolatokhoz nem kell kommentár és nem is kommentálhatóak!

2017. április 30., vasárnap

Ha Polt dolgozna, börtönöket építene az ország, nem stadionokat!

Tarsoly csak a minta, ő az etanol, rajta volt látható először, hogy a börtönbe zárt politikus mekkorát változik, akár az előzetes letartóztatástól! Szemmel láthatóan a hatalmon lévők egyes tagjai már börtön közeli vagy börtönviselt állapotban vannak. A sorsuk össze van kötve egy Polt nevezetű kamu főügyésszel. (Polt, ha végezné a dolgát, nem stadionokat, hanem börtönöket építene az ország)
Gál Roland, Tarsoly Csaba, Mengyi Roland, Veress Áron, ki lesz a következő?

Rogán meg olyan állapotban van, amilyenbe csak egy megcsalt, felszarvazott férj, vagy egy börtönben kislánynak nézett politikus kerülhet!

Van még két lehetőség, amelyek jelen esetben kizártak még, az hogy lelkiismereti problémái lennének a főnöke elvárásaival, illetve parancsaival kapcsolatban, vagy a főnöke szólt neki, hogy le lesz tartóztatva!

Az a városi pletyka, ha van 50 milliód és azt beviszed a mezőkövesdi politikus rendszerébe, akkor nyugodtan csalhatod az Áfát-t nem kell számítanod ellenőrzésre!

Ha igaz miért nem lépnek, ha nem igaz, akkor miért nem tesznek közzé egy közleményt, hogy a tisztességes Áfa alanyok megnyugodhassanak.

Az már csak hab a tortán, hogy egy festékes lufiért, ami a Fidesz székházra lett dobnak, közmunkára ítélnek, eljárási hibák tömegét megejtve, de szarházit, aki emlékművet gyaláz, mindenki mosdatni kezdi főleg azok után, hogy egy szimplán csecsen származású szeszkereskedő megfenyegeti. A szeszkereskedőnek a haj szála sem görbül, az egyszerű állampolgár meg kap 70 000 Ft büntetést egy szabálytalan kanyarodásért.

Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy ki fog majd rendet rakni ebben a szörnyű, bűn rengetegben.

2017. április 16., vasárnap

A közmunkába még nem halt bele senki!

Nem az a baj, hogy a két fiatalnak 500 óra közmunkát kell végeznie, hanem az, hogy a mai rendszer egyik leggyalázatosabb leghazugabb rendszerébe kell belépniük. Orbán Viktor és a környezete a közmunkát a munkaügyi statisztikák meghamisítására találta ki, Viktor egy millió munkahelyet ígért és ezt bármi áron teljesíteni kellett.

Az eseményeket ha sorba vesszük, akkor szavakban elmesélve e tüntetésekig a következő: 2006-ban város gyújtás, 2010-ben koncepciós perek, választások éjszakája - fülkeforradalom-, 3000 milliárd lenyúlása, KÖZGÉP, rezsicsökkentés, választás, Paks, gecizés, tolvaj 11, - Orbán, Lázár, Rogán, Habony, Mészáros, Matolcsy, Tállai, Vajna, Varga, Seszták, Kósa -, stadionok, Questor, kisvasút, úszó VB, olimpia, migráns, kerítés, EU, Soros, Népszabadság, CEU, tüntetés, Questor vezető szabadlábra, festékdobás, bilincs, fogvatartás, bíróság, bilincs le, közmunka!

Nem kellene ide más csak egy ügyes fiatal rendező, meg egy jó kezű és szemű operatőr és már is látható lenne, hogy a fizikailag egyik leggyengébb kétszemélyes bűnbanda úgy lett megbilincselve, ahogy utoljára, az alaptalanul letartóztatott Kaiser Edét és Hajdú Lászlót, a móri bankrablás idején.
Orbán rendszere a bilinccsel üzent, kijelölte az utat a tüntetőknek!

Azonban, ha folytatjuk az események rekonstruálását, akkor látnunk kell, hogy az ügyészség nem a vádat, hanem az ítéletet írta meg, amelyet a bíró simán jóvá hagyott annak ellenére, hogy a saját PhD dolgozatában a következőt írja:

" A „közösség nyugalma” megfoghatatlan, túlontúl absztrakt kategória, egy olyan fikció, amelynek további fenntartása csak egyetlen indokkal igazolható: ha a büntetőjogot valóban eszköznek tekintjük az állampolgárok helyes irányú nevelésére. Ettől pedig a magunk részéről már a korábbiakban határozottan elzárkóztunk." (168.o.)

"Határozott álláspontunk, hogy a garázdaság, mint bűncselekmény felett eljárt az idő. (…) A garázdaság tehát olyan cselekmény, amelyet nem szükséges büntetőjogi büntetéssel fenyegetni. A társadalmi együttélést zavaró súlyosabb megnyilvánulások azonban érdemelhetnek szankciót – erre a szabálysértési jog megfelelő kereteket biztosíthat." (177.o.)

A mi derék fiataljainkból így lett Pelikán I. és Pelikán II. Azonban azt is látni kell, ha ezt a két madárcsontú fiatalt a rendszer megbilincselteti akkor az újabb két gondolatot vet fel, az egyik, hogy fél, a másik, hogy nincs humora. Orbán elment randalírozni Prágába, majd simás elfogadta, hogy a magyar hatóságok haza hozzák, minden következmény nélkül, mára azonban már egy doboz festéktől is megrémül.

A két fiatalember "A tanú" című élő műsor szereplőivé lépett elő!

Még nevetni is tudnék, ha nem lenne olyan röhejes az egész!


2017. április 4., kedd

Nem vagyok hajlandó, sem félni, sem megijedni!


Most sincs bennem félelem, mint ahogy eddig sem volt, korábban azért, mert tudatlan voltam, ma meg azért, mert tapasztalt vagyok. 

Nem hajolok meg ilyen sehonnani bitang emberek előtt, akik képtelenek megérteni azt, hogy egy ország és annak sorsa nem azonos azzal, amit ők tapasztalat és szív nélkül gondolnak róla. Kibírtuk Biszku Bélát, Münich Ferencet meg a hozzájuk hasonlókat, mivel ti sem vagytok rosszabbak náluk, meg nem is vagytok nagyobb politikai gazemberek, kibír a haza benneteket is. Még mielőtt azt hiszitek, hogy mi nekünk van félni, vagy rettegnivalónk elmondom, hogy tévedtek, mert nektek van, amiatt a pénzéhes gazemberségetek miatt, amivel elöntöttétek az országot.

Egyet megígérhetek, én is azok között leszek, akik fékezni fogják azokat a vad indulatokat, amelyek rátok fog szabadulni a nem is oly távoli pillanatban. A most fenyegetőző lelket elszörnyülködtető szövegeitek a parlamentben, mind egy vád irat lesz, egy valódi független ügyészség nyomozati dossziéiban.

Imádkozom ateista létemre, hogy a porig alázott bíróság kíméletes legyen veletek szemben és a vezetőik, Handó és a többiek, emberként élhessék meg életüket a szakmájuk távoli szegletében.

Nem kívánom, hogy a Fideszesek, szűkölő Szűrösök és Pozsgaik legyetek, csak azért mert porig aláztatok mindent, ami magyar, ami emberi, ami tudomány, ami egészségügy, ami oktatás, ami vállalkozói méltóság, ami állampolgári szabadság Most legyen gerincetek, ne a majd eljövendő hatalom kegyeit keresve próbáljatok élni egy élhető életet.


2017. március 20., hétfő

Közeledik a döntő ütközet, Botka vagy Gyurcsány?

A Gyurcsány szerelmeseket kivéve, mára már mindenkinek világos a képlet, hogy a magyar közélet két rákfenéje Orbán és Gyurcsány. A lényeges különbség abban van, hogy Orbán egy országot pusztít, Gyurcsány csak az ellenzéket. A Gyurcsány környezetébe szorult maradék értelmiség egyre agresszívabban támadja az MSZP-t amióta Botka színre lépett.

Meglepő, hogy a Gyurcsány mosdatáshoz neves liberális közszereplők is becsatlakoznak, elfeledve azt az egyszerű tényt, hogy Gyurcsány sem nem liberális, sem nem szocialista, ő kizárólag gyurcsányista, ami nem más, mint egy pszichopata nárcizmusa.

Gyurcsány hadműveleti eljárásokon keresztül próbál gyengíteni mindenkit, aki nem ért vele egyet, vagy nem azt akarja, amit ő.

Képtelen belátni, hogy nem értékteremtő, hanem lehetőségromboló, mozgástér korlátozó, szavazat minimalizáló.

Ahhoz nincs bátorsága, hogy külön méresse meg magát, mert tisztában van vele, hogy szűk csapatát kivéve, mindenki az erőre szavazna, amit most az ellenzékben, Botka képvisel!

Éppen ezért Botka, a puszta léte miatt lett Gyurcsány halálos ellensége!

Sajnos Gyurcsányt erősíti az MSZP budapesti vezetésének nem áttekinthető színfalak mögötti játéka, nem tisztázott viszonya Botkához, ami behozhat a pártba egy vidék – főváros konfliktust, amelyből egyedül Gyurcsány profitálhatna.

Ez azonban már Kunhalmi felelőssége, mivel ő maga felelőtlen, ebből adódóan a konfliktus könnyen bekövetkezhet.

Kunhalmi rendszeres kapcsolatot tartva a DK vezetésével nem kizárt, hogy két kapura játszva, vagy egyszerűen csak tudatlanságból, boríthatja Botka elképzeléseit.

A Botka – Gyurcsány háborúban ez nem kis kockázat, mivel tisztségénél fogva Kunhalmi rálát a fő folyamatokra, azt őt jól ismerők szerint ő nem szocialista, hanem egy szocialistáknál maradt DK-s.

Amennyiben Botka változatlanul jól tologatja, a politikai sakkbábúkat, akkor Gyurcsány és Kunhalmi politikai léggyé válhat, azt pedig tudjuk, hogy a sasok legyekre nem vadásznak.

Ugyan ilyen legyekké válhatnak azok a megégett, idős, szocialista volt vezetők is, akik nem érdekeltek sem Botka sem pedig a párt sikerében, hiszen siker esetén megszűnik a keverő és alku lehetőségük.

Érdekes politikai tavaszunk lesz!



2017. február 22., szerda

Botka úgy is eléri a célját, ezért jobb, ha az MSZP nem árulja el Budapesten!


Botka nevű citromba harapott az MSZP budapesti vezetésének jelentős része, ez annyira savanyú lehetett, hogy még egy vicsorra sem tudták formálni a szájukat!



Mióta a spanyol napsütésből erőt gyűjtött Molnár Zsolt, megpróbálta Botkát megpuccsolni egy neve sincs jogásszal, nagyot változtak az idők.


Kiderült, hogy Molnár hatalma erősen korlátos, sőt azt mondhatnánk, hogy nincs, ha számításon kívül hagynánk azt az egyszerű tényt, hogy Gyurcsánynak még van. Molnár Zsolt a mostanában szinte korlátlanul rendelkezésére álló szabadidejében, megpróbálja Budapestet eladni a DK -nak. Mocskos játék, de nem mocskosabb, mint az a 10 év, ami ebben a városban az MSZP nevében történt. Molnár Zsolt és Kunhalmi Ágnes a tartalom mentes, steril manipulációikkal odáig jutottak, hogy ha a talpasok nem tartanák a pártot, ők már régen kihívták volna a felszámolót.

Ceglédi Zoltán megírta a blogjában, hogy egyetlen veszély leselkedik Botkára, az, hogy a saját pártja viszi tálcán a fejét Gyurcsánynak.


Molnár, Kunhalmi, Lendvai és Kovács László, már régen ott álnak az üzlet előtt, ahol a tálcát be lehet szerezni. Botka elárulása és politikai lemészárlása az egyetlen lehetőség arra, hogy ezt a sehova nem vezető, áruláshalmazon keresztül gyakorolt befolyás üzérkedést még folytathassák.


Botka eljövetele veszélyt jelent a Fidesszel kötendő üzletetekre, az önkormányzati mutyikra, magyarul mindenre, ami létrehozta és fenntartotta a ma működő rendszert. Az a méltánytalan kisszerűség, ami a mai pártműködést áthatja, szükségtelen ahhoz a célhoz, amit Botka kitűzött.

Botka véget akar vetni a politikai mutyik, az elmagányosodott, értelmiségi háttér nélküli szervezeti működésnek, a belterjességnek, a kisszerű politikai alkuknak, a politikai hazudozásoknak, az átlátható manipulációknak. 


Botka nem akar még egy olimpiai szavazást az önkormányzatban, ahol a budapesti MSZP-sek kifelé azt mondják, hogy ellenzik az olimpiát, majd bent megszavazzák vagy tartózkodnak (lásd Horváth Csaba). Fújnak a 13. kerületre, mert ott folyik egyedül elvi alapokra fektetett politizálás, ez az a kerület, ahol tudni lehet, mi az, amit baloldalnak hívnak, és mi az, ami miatt rájuk szavaznak.

Botka, egy szerethető, szellemes, elkötelezett, célorientált, sikeres kormányváltó erő vezetője akar lenni!


A kisemberek, a talpas párttagok változást akarnak, sikert és lehetőséget arra, hogy újra emelt fővel járhassanak a városban, mert a baloldal vagy egyszerűbben, a kormányváltó erő megmutatja, mit jelent a 21. században a szolidaritáson is alapuló politika.


Botka okos dolgokról beszélt, mert tisztában van vele, hogy neki egy oldalra kell állítani a munkaadót a munkavállalóval, mert a kenyeret a munkaadó adja! Botka tudja, hogy beteg a nép és a gyógyuláshoz két egyszerűnek tűnő dolog kell, megfelelő orvosi ellátás és siker!


Siker a családoknak, siker a vállalkozóknak, a vállalatoknak, az iskoláknak, de tovább megyek még az óvodáknak is! Botka tudja, mit jelent a jog talaján állni, és azt is tudja, hogy ehhez oktatás, esély és sok-sok munka kell!


Na, ehhez kellene Molnár Zsolt úr mosolyogni, és nem a pártot Gyurcsánynak árulni!

2017. február 18., szombat

Botka rájött, Orbánt és Gyurcsányt egyben kell elküldeni a politika süllyesztőjébe!

Botka kitakarítja a Molnár alatt berohadt MSZP-t, hogy a párt részese lehessen egy civil összefogásnak!



Forrás: MTI

Az MSZP kongresszusán, Molnár Gyulát az MSZP öregjei, a Gyurcsányisták és a Fidesszel üzletelők manipulálták be a pártelnöki székébe. Molnár mindenkivel össze akart fogni és a zavaros és haszontalan előválasztást sem utasította el.

Elsőként Gyurcsánnyal egyeztetett, elfeledve azt a tényt, hogy Gyurcsánynak nem ország építő koncepciója van, hanem baloldalt romboló, DK-t maximalizáló.

Gyurcsány, Molnár Gyula gyengeségétől és az őt hatalomba segítők koncepciótlanságától vérszemet kapva, maga alá gyűrte az MSZP budapesti szervezetét, Molnár Zsolttal és Kunhalmival közösen. Horváth Csaba azonnal megkezdte a DK-val a tárgyalásokat és egy árulással felérő egyezséget kötött a DK-val.

Budapest benyelése után Gyurcsány, az MSZP elnökségének egy részének, valamint Lendvai Ildikó, Kovács László, Burány Sándor háttértámogatásával megérkezett Szegedre, ahol Botkának elmondta, hogy akkor lesz polgármester, ha ezt ő támogatja.

A támogatás árát is közölte, az egyik országgyűlési körzet átadása a DK-nak, valamint meghatározó jelenlét a közgyűlésben.

Vélhetően ez lehetett az a pont, amikor Botka meghozta a döntését, hiszen az ő jövője egybeforrott az MSZP és a baloldal jövőjével és a megújulás lehetőségével.

Az már hónapok óta téma, hogy a háttérben, hogy Molnár Zsolt, Rogánon keresztül üzleti és politikai ügyeket bonyolít, ami jelentős mértékben zavarta és zavarja a liberális értelmiséget és a baloldali befolyásos embereket, akik a párt környezetében tevékenykednek. Molnár mozgása lehetetlenné teszi azt, hogy a baloldal tényleges és hiteles résztvevője legyen egy Orbánt leváltani akaró civilekkel közös politikai mozgalomnak.

Botka azzal, hogy ma hadat üzent Gyurcsánynak, és ezzel az MSZP "árulóinak" és a magyar politikai közélet fekélyét okozó két problémával szembenéz, visszahozta annak a lehetőségét, hogy körülötte, az Orbán ellenes civil világ újra szerveződjön és létrejöjjön az a működőképes politikai erő, amelyik képes lesz Orbánt leváltani, valamint a győzelem után kormányozni.

A remény megjött, amelyet lehetőséggé, majd győzelemmé kell fejleszteni.

Botka vezetésével a szegediek létrehoztak egy élhető, modern európai várost, remélhető, hogy az országban is meg tuja valósítani ezt a világot és nem háborúzni fogunk Európával azon belül a szomszédinkkal, hanem a közös haszon érdekében együttműködni.

2017. február 7., kedd

Orbán Viktor vagyonnyilatkozatát ki kell egészíteni!



A magyar társadalom egy jelentős része úgy gondolja, hogy Orbán Viktor vagyonnyilatkozata nem teljes, azt ki kell egészíteni!

Nem szerepel a vagyonnyilatkozatban Mészáros Lőrincé, Garancsi Istváné, Tiborcz Istváné.

Azonban a nevezettek vagyonnyilatkozatát is ki kell egészíteni az offshore cégekben és a külföldi, itthon nem nyilvántartott cégek vagyonával. 

Ide tartozik az orosz gázimportot bonyolító cég földi halandó számára nem áttekinthető működése.