2017. február 22., szerda

Botka úgy is eléri a célját, ezért jobb, ha az MSZP nem árulja el Budapesten!


Botka nevű citromba harapott az MSZP budapesti vezetésének jelentős része, ez annyira savanyú lehetett, hogy még egy vicsorra sem tudták formálni a szájukat!



Mióta a spanyol napsütésből erőt gyűjtött Molnár Zsolt, megpróbálta Botkát megpuccsolni egy neve sincs jogásszal, nagyot változtak az idők.


Kiderült, hogy Molnár hatalma erősen korlátos, sőt azt mondhatnánk, hogy nincs, ha számításon kívül hagynánk azt az egyszerű tényt, hogy Gyurcsánynak még van. Molnár Zsolt a mostanában szinte korlátlanul rendelkezésére álló szabadidejében, megpróbálja Budapestet eladni a DK -nak. Mocskos játék, de nem mocskosabb, mint az a 10 év, ami ebben a városban az MSZP nevében történt. Molnár Zsolt és Kunhalmi Ágnes a tartalom mentes, steril manipulációikkal odáig jutottak, hogy ha a talpasok nem tartanák a pártot, ők már régen kihívták volna a felszámolót.

Ceglédi Zoltán megírta a blogjában, hogy egyetlen veszély leselkedik Botkára, az, hogy a saját pártja viszi tálcán a fejét Gyurcsánynak.


Molnár, Kunhalmi, Lendvai és Kovács László, már régen ott álnak az üzlet előtt, ahol a tálcát be lehet szerezni. Botka elárulása és politikai lemészárlása az egyetlen lehetőség arra, hogy ezt a sehova nem vezető, áruláshalmazon keresztül gyakorolt befolyás üzérkedést még folytathassák.


Botka eljövetele veszélyt jelent a Fidesszel kötendő üzletetekre, az önkormányzati mutyikra, magyarul mindenre, ami létrehozta és fenntartotta a ma működő rendszert. Az a méltánytalan kisszerűség, ami a mai pártműködést áthatja, szükségtelen ahhoz a célhoz, amit Botka kitűzött.

Botka véget akar vetni a politikai mutyik, az elmagányosodott, értelmiségi háttér nélküli szervezeti működésnek, a belterjességnek, a kisszerű politikai alkuknak, a politikai hazudozásoknak, az átlátható manipulációknak. 


Botka nem akar még egy olimpiai szavazást az önkormányzatban, ahol a budapesti MSZP-sek kifelé azt mondják, hogy ellenzik az olimpiát, majd bent megszavazzák vagy tartózkodnak (lásd Horváth Csaba). Fújnak a 13. kerületre, mert ott folyik egyedül elvi alapokra fektetett politizálás, ez az a kerület, ahol tudni lehet, mi az, amit baloldalnak hívnak, és mi az, ami miatt rájuk szavaznak.

Botka, egy szerethető, szellemes, elkötelezett, célorientált, sikeres kormányváltó erő vezetője akar lenni!


A kisemberek, a talpas párttagok változást akarnak, sikert és lehetőséget arra, hogy újra emelt fővel járhassanak a városban, mert a baloldal vagy egyszerűbben, a kormányváltó erő megmutatja, mit jelent a 21. században a szolidaritáson is alapuló politika.


Botka okos dolgokról beszélt, mert tisztában van vele, hogy neki egy oldalra kell állítani a munkaadót a munkavállalóval, mert a kenyeret a munkaadó adja! Botka tudja, hogy beteg a nép és a gyógyuláshoz két egyszerűnek tűnő dolog kell, megfelelő orvosi ellátás és siker!


Siker a családoknak, siker a vállalkozóknak, a vállalatoknak, az iskoláknak, de tovább megyek még az óvodáknak is! Botka tudja, mit jelent a jog talaján állni, és azt is tudja, hogy ehhez oktatás, esély és sok-sok munka kell!


Na, ehhez kellene Molnár Zsolt úr mosolyogni, és nem a pártot Gyurcsánynak árulni!

2017. február 18., szombat

Botka rájött, Orbánt és Gyurcsányt egyben kell elküldeni a politika süllyesztőjébe!

Botka kitakarítja a Molnár alatt berohadt MSZP-t, hogy a párt részese lehessen egy civil összefogásnak!



Forrás: MTI

Az MSZP kongresszusán, Molnár Gyulát az MSZP öregjei, a Gyurcsányisták és a Fidesszel üzletelők manipulálták be a pártelnöki székébe. Molnár mindenkivel össze akart fogni és a zavaros és haszontalan előválasztást sem utasította el.

Elsőként Gyurcsánnyal egyeztetett, elfeledve azt a tényt, hogy Gyurcsánynak nem ország építő koncepciója van, hanem baloldalt romboló, DK-t maximalizáló.

Gyurcsány, Molnár Gyula gyengeségétől és az őt hatalomba segítők koncepciótlanságától vérszemet kapva, maga alá gyűrte az MSZP budapesti szervezetét, Molnár Zsolttal és Kunhalmival közösen. Horváth Csaba azonnal megkezdte a DK-val a tárgyalásokat és egy árulással felérő egyezséget kötött a DK-val.

Budapest benyelése után Gyurcsány, az MSZP elnökségének egy részének, valamint Lendvai Ildikó, Kovács László, Burány Sándor háttértámogatásával megérkezett Szegedre, ahol Botkának elmondta, hogy akkor lesz polgármester, ha ezt ő támogatja.

A támogatás árát is közölte, az egyik országgyűlési körzet átadása a DK-nak, valamint meghatározó jelenlét a közgyűlésben.

Vélhetően ez lehetett az a pont, amikor Botka meghozta a döntését, hiszen az ő jövője egybeforrott az MSZP és a baloldal jövőjével és a megújulás lehetőségével.

Az már hónapok óta téma, hogy a háttérben, hogy Molnár Zsolt, Rogánon keresztül üzleti és politikai ügyeket bonyolít, ami jelentős mértékben zavarta és zavarja a liberális értelmiséget és a baloldali befolyásos embereket, akik a párt környezetében tevékenykednek. Molnár mozgása lehetetlenné teszi azt, hogy a baloldal tényleges és hiteles résztvevője legyen egy Orbánt leváltani akaró civilekkel közös politikai mozgalomnak.

Botka azzal, hogy ma hadat üzent Gyurcsánynak, és ezzel az MSZP "árulóinak" és a magyar politikai közélet fekélyét okozó két problémával szembenéz, visszahozta annak a lehetőségét, hogy körülötte, az Orbán ellenes civil világ újra szerveződjön és létrejöjjön az a működőképes politikai erő, amelyik képes lesz Orbánt leváltani, valamint a győzelem után kormányozni.

A remény megjött, amelyet lehetőséggé, majd győzelemmé kell fejleszteni.

Botka vezetésével a szegediek létrehoztak egy élhető, modern európai várost, remélhető, hogy az országban is meg tuja valósítani ezt a világot és nem háborúzni fogunk Európával azon belül a szomszédinkkal, hanem a közös haszon érdekében együttműködni.

2017. február 7., kedd

Orbán Viktor vagyonnyilatkozatát ki kell egészíteni!



A magyar társadalom egy jelentős része úgy gondolja, hogy Orbán Viktor vagyonnyilatkozata nem teljes, azt ki kell egészíteni!

Nem szerepel a vagyonnyilatkozatban Mészáros Lőrincé, Garancsi Istváné, Tiborcz Istváné.

Azonban a nevezettek vagyonnyilatkozatát is ki kell egészíteni az offshore cégekben és a külföldi, itthon nem nyilvántartott cégek vagyonával. 

Ide tartozik az orosz gázimportot bonyolító cég földi halandó számára nem áttekinthető működése.