A rendszerváltás emblematikus ünnepén, október 23-n nem az elmondott beszédek jelentették az ünnep üzenetét, hanem az ünnepi eseményeken jelenlévők összetétele, elszántsága.
Az egyértelműen látszik, hogy a magyar társadalomnak elege van a most kialakult politikai helyzetből és erről a lábával szavazott.
A demokratikus ellenzék szimpatizánsai meg sem mozdultak, a kormány hívei és megfizetett tapsolói pedig hajlandóak voltak buszra szállni, hogy legalább a tömeg imitációját előadják.Az ellenzék szerint forradalmi helyzet alakult ki, a forradalom nem ismeri a meteorológiát, 1848 március 15-n hideg szeles esős nap volt, a tömegek elmentek a forradalom eseményeire. Petőfi sem mondta vissza a fellépést a Nemzeti Múzeum előtt.
Az látható, hogy a magyar társadalom 70% nem kér Orbán kormányzásából, viszont ennek a 70%-nak az akaratát felfogó, befogadó és érvényesítő párt, vagy szövetség a magyar politikai palettán nem létezik.
A valóságban az ellenzéki térfélen három, szervezettel és szellemi kapacitással rendelkező politikai párt van jelen, az MSZP, az LMP és a DK, a többi a politika történet selejtje és része lesz a történelem szemetének.Gyurcsány fellépése volt az egyetlen az ellenzék részéről, amely bármilyen vízióval, koncepcióval rendelkezett, ezt akkor is állítom, ha a véleményem az, hogy személye és az alázat hiánya az egyik legnagyobb mételye a magyar politikai közéletnek!
Azonban az látszik, hogy a DK az elkövetkezendő hetekben ledarálja az MSZP-t, ne csak politikai, hanem szervezeti rendszerében is, aminek következtében újra elő áll a 2010, 2014-s helyzet, a Fidesz vélelmezhető 2/3-a. Az ellenzék párt tagozódása lefedhetné a választók politikai igényét, azonban ehhez az kellene, hogy az MSZP valóban baloldali, a DK valóban liberális, az LMP pedig zöld legyen.
Jelenleg egyik politikai pártnak sincs a választó számára értelmezhető és elfogadható politikai karaktere!Ez adja meg a lehetőséget Gyurcsánynak az MSZP-vel szemben, hogy ledarálja, nem észrevéve azt az egyszerű tényt, hogy ez által ugyan az ellenzék legnagyobb pártja lehet, de nem lesz képes sem rövid, sem középtávon váltópárttá válni.
Az MSZP jelenlegi karakter és tudás nélküli vezetése örül annak, hogy összefogást teremtett, miközben ezzel nem tett mást, mint elindította a terminális fázis idő programját.Érdektelen és megbocsájthatatlan kampányidőszak elé nézünk, a választás egyetlen vesztese a magyar társadalom lesz!
Karcos Harcos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése