2020. december 4., péntek

A kérdés az, hogy egy meleg, hogy tudta a nevét adni egy homofób alaptörvényhez?

Felrobbant az internet Szájer József brüsszeli lebukása után, mindenki mindenről ír benne a nagy nemzetközi összeesküvésről és még ki tudja miről. 

Buzizik az egész ország és benne lehet, hogy a buzik is, pedig, ha csak egy kis empátia, vagy méltányosság hatott volna az uralkodó párt a Fidesz vezetőjére Orbán Viktorra, akkor ez az eset megmaradt volna a kriminalisztika keretei között. Neki nem volt elég, hogy az első Alaptörvényt, amit gránitba vésetett velünk, látens homofóbia övezte. Neki nevesítettni kellet, hogy az anya nő, az apa férfi!

Ezen ponton vált kiemelten meghatározóvá kizárólag Szájer személye, mert egy ország értelmisége számára volt nyilvánvaló, hogy ő meleg, nem is foglalkozott ezzel senki. Pedig lett volna mivel, de egyetlen politikai erő sem akart vagy tudott arra a mélységre lemenni, amelybe az Alaptörvény taszított bennünket ebben kérdésben.

Szájer menekülése és ereszcsatornára kerülése, ezt a szakállas embert egy meleg patkány szintjére vitte le, mivel a patkány szokott menekülni az ereszcsatornán.

Szájer méltatlan és nevetséges bukása megnyitotta az utat arra, hogy hazánk csatlakozzon ahhoz a normarendszerhez, amely ma Európát uralja, nem rekeszthetjük ki azon honfitársainkat, akik a genetika játéka miatt más helyzetbe kerültek, mint a többség. A társadalom fejlettségét jól mutatja, hogy miként viszonyul a kisebbségekhez, az erős, többlet lehetőséghez juttatja a gyengébbet, vagy a kisebbségben lévőt.

Szájert nem a titkosszolgálatok buktatták meg, hanem a saját hazug élete, reméljük tanul belőle és meggyőzi Orbán Viktort, hogy igenis helytelen, amit ebben a témában tesz és elvállalja a Damaszkuszi utat.

2020. január 17., péntek

Szanyi kilépett az MSZP-ből

Vártam, hogy Szanyi végighaknizza kilépésének hírével a személyére fogékony magyar médiát és amikor ezzel végzett, akkor megírjam a véleményem.

Meggyőződéses baloldaliként és ellenzéki demokrataként Fónagy Jánost kell idézzem, Szanyi Tibor miatt.

„Most elválik a szar a májtól…”



Szanyi pártjában jó magasra, egészen az alelnökségig jutott. Mindig is úgy tekintettek rá a pártban, mint „nagy emberre”, csak kifelé szerénykedett. És körülbelül annyira lehetett baloldali, amennyire kellett. Ő EP képviselő volt és az MSZP azon időszakában szocializálódott, amikor a „fogjuk meg és vigyétek” elve dívott a szervezetben. Utolsó mohikánok egyike volt, aki 5 perc médiaszereplésért előszeretettel teregette ki a pár nagy öregjeihez hasonlóan a külvilágra egyáltalán nem tartozó szennyest.

EP képviselőként is megbukott, amelyért szerintem nem az őt delegáló pártját, hanem saját magát kellene, hogy hibáztassa. Valamiért Ujhelyi látszott, Szanyi meg nem. Azt hitte vagy tényleg azt gondolta, hogy a neve elég lehet bármire is?

Sokszor hangoztatta, nem csak most, hanem korábban is, hogy számára az MSZP nem eléggé baloldali. De azért alelnökölni és EP képviselőnek megfelelt az MSZP.

Folyton baloldali értékrendről beszél, hol volt például akkor, amikor Komjáthi a melósokkal szolidaritást vállalva az esztergomi Suzuki gyár kerítéséhez láncolta magát?  az utolsó említésre méltó ügy, amelybe beleállt az „Okosfalu program” volt, de azt sem tudta rendesen lekommunikálni, mert dacára, hogy kilencedik éve követem a magyar közéletet, nekem is keresnem kell ennek a programnak a lényegét és benne Szanyi Tibort.

Szanyi nem tett mást, minthogy Szili Kati-féle mélységbe dobta magát és oda szart, ahonnan korábban enni kapott.

Nem fog hiányozni az MSZP-nek. Sem a baloldalisága sem pedig az „erkölcse”.

Most pont a helyén van a politikai süllyesztőben, nevére néhány hónap múlva a vájt fülűek sem fognak emlékezni. Nem kár érte csak azért a bizalommért amit a párt tagjaitól és a baloldali szavazóktól kapott. Hallgasson Békében!