2019. április 29., hétfő

Bangóné

Mikor a címen gondolkodtam számtalan jelző jutott eszembe Bangónéval kapcsolatban, azonban a jelzők értelmezése kapcsán tisztán körvonalazódott, hogy minden jelző mögött megtalálható, valamelyik politikai párt vagy irányzat, közvetett, vagy közvetlen érdeke.
A Fidesz érdeke a legegyszerűbb, mivel a nemzetközi nyomás hatására jelentősen beszűkült a kampány mondanivalója, neki kapóra jött Bangónénak a félreértelmezhető mondata, és a 2006-ban már lepróbált és 2/3-t hozó technikával és technológiával elkezdte démonizálni Bangóné személyét, felhasználva az ellenzéket és ezen belül az MSZP -t.
Nekik Bangóné nem több mint az ok, a cél pedig a saját szavazóbázisának a legteljesebb mozgósítása. A mozgósítás várhatóan sikerülni fog, ezt igazolják a kormány és Fideszközeli facebook oldalak megugrott aktivitása és a támogatók egyre markánsabb zárása. Érezhetően ásni fogja az árkot a Fidesz, mivel az őszi önkormányzati választások kampányára még láthatóan nem találta meg az ellenszert a terjedő összefogással, valamint az egyre nyomasztóbb, egészségügyi, oktatási, szegénységi és korrupciós helyzettel kapcsolatban.
Bangóné a maga egyszerűségével lőszert szállított a Fidesz üres puskáiba!
A DK, morális területre tereli Bangóné "ügyét", mert a pártnak nem a Fidesz az igazi ellenfele, sőt ellensége, hanem az MSZP, gyakorlatilag az egyetlen szavazói csoport, amelyből növelheti a támogatói számát.
A láthatóan, MACRON politikai rendszerébe tagozódó DK, amelynek az EU-s arca Dobrev Klára, belföldre pedig Budapest főpolgármester jelöltjeként megpróbálják Bajnait megépíteni, kíméletlenül gyalul minden baloldali értéket és baloldali politikust.
Tudatosan visszaél és megtéveszt azzal, hogy Macron, Orbán ellenességét, felhasználva, de céljait nem világossá téve, megtéveszti a támogatóit azzal, hogy elhiteti, hogy a Macron és Macron liberális politikája, értéket és jobblétet hozhat Európának, és javítani fog a társadalom munkavállalói többségének helyzetén.

Pedig, Macron szakszervezet ellenes, munkavállaló ellenes, a tőke barátja és foglya!

Aki a DK mai macroni politikai hátországát meg akarja ismerni, annak érdemes elolvasni az alábbi részeket:
"Az Emmanuel Macron választói bázisát képező burzsoá blokk megdöbbenése még soha nem lepleződött le olyan durván, mint azon a napon, amikor a Le Monde egy "sárgamellényes" családjáról közölt empatikus riportot "Arnaud és Jessica, az élet az euro közelében" címmel (december 16). Ezernyi dühös kommentár jelent meg az újság honlapján. "Nem valami élelmes párocska... Az igazi nyomor bizonyos esetekben inkább kulturális, mint anyagi" – véli egy olvasó. "A szegények beteges problémája: képesek a lehetőségeik felett élni" – tette hozzá egy második. "Ne gondoljátok, hogy kutatók, mérnökök vagy feltalálók lesznek belőlük. Ez a négy gyerek ugyanolyan lesz, mint a szüleik: teher a társadalomnak" – tette hozzá egy harmadik. "De mit várnak ők a köztársasági elnöktől? – vált témát egy másik. – Hogy minden nap utazzon el Sensbe, hogy megbizonyosodjon róla, Jessica rendesen bevette a fogamzásgátló tablettáit?!" A portrét készítő újságíró megingott a "paternalista",  "támadás áradata" előtt. "Paternalista"? Szó sincs itt családi vitáról: egy mérsékeltségéről híres napilap olvasói a nyers osztályharc hírnökeivé váltak."
"A "sárgamellényesek" mozgalma valójában egy olyan projekt kudarcát jelzi, amely az 1980-as évek végén született, és amelyet azóta a szociálliberalizmus evangelistái hordoznak: ez "a Közép köztársasága", amely véget akart vetni minden ideológiai ugrabugrálásnak, és ezért ki akarta taszítani a népi osztályokat a társadalmi vitákból és a politikai intézményekből egyaránt. Bár többségben vannak, de sok baj van velük, ezért át kellett adniuk a helyüket – minden helyet – a művelt burzsoáziának." http://www.magyardiplo.hu/2688-osztalyharc-franciaorszagban

Azok akik a Bangóné eset kapcsán azon gondolkodnak, hogy a DK -ra átmennének szavazni, azok nem fejeznek ki mást mint azt, hogy a szavazatát a nemzeti és globális burzsoá blokk, szociálliberális álruhába bújt, munkás és alkalmazott ellenes részére adja szavazatát.

Minőségében ez semmivel sem különb, mint Orbán hazai új tőkései!

A mai magyar politika valóságshowjában, a producerek céljai eszközei, politikai hovatartozásuktól függetlenül ugyan azok. Itt ér össze a Fidesz és a DK, nem pedig az Orbán – Gyurcsány vélelmezett titkos találkozókon.
Az MSZP a szokásos kompromisszum keresése közben, úgy védi Bangónét, hogy nem védi, pedig meg kellene védeni! Amennyiben bocsánatokat kérnek, akkor a Fidesz kottájának megfelelően és a DK érdekeit megjelenítve működnek. A Fidesz, vagy a DK egyetlen emberét sem "hagyott az úton", az MSZP-nek sem kellene Bangóné kezét elengedni, mert a választói bázisa tényleg sok, démonizált patkányt lát, még ha nem is emberek alakjában és semmiképen sem bármely párt szavazójaként.
Mint tudjuk Budapesten van bőven patkány, ezt Tarlós is elismerte, senki sem patkányozott annyira mint a főpolgármester, Bangóné csak hibásan, de tényszerűen "idézte".